Minden magas kultúrát kedvelő ember számára ismerős lehet a mémmé vált kép, amikor egy csapat nagydarab, kiéhezett fekete férfi vesz körül egy ártatlanul mosolygó fehér kislányt. A kép azért jutott az eszembe, mert amikor még csak a részvételt szerveztem azt gondoltam, hogy a NovaRoll által meghirdetett első versenyen kezdőként biztosan ugyanígy meg leszek majd gyalázva, plusz a társaság magját alkotó kis csapat egyen-playmatjain is ez az átdolgozott kis tréfa szerepel. Állítólag ezt a playmatet már bigott szülők más versenyről kitiltották, mint gyerekekre káros anyagot, de azért én megnéztem volna magamnak azt a szülőt, aki magát az eredeti képet ismeri, de megreklamálja a dolgot, mert rossz az, aki rosszra gondol. Én azért annyit spoilerezek, hogy a megérzésem nem csalt meg túlságosan, mégis elégedetten, és egy darabban távoztam a tett helyszínéről.

A 10 minutes könnyen megközelíthető, jól ismert hely, míg a Beholderes versenyeken használt nagy teremben most a One Piece függő geekek játszadoztak mesekártyákkal, a pult melletti első traktusban egy harmincéves múlttal, nagy tradícióval rendelkező kártyajáték mester-stratégái gyűltek össze (meg én), hogy összemérjék tudásukat egy nemes viadalon. A legtöbb HKK versenyen olyan benyomásom van, mint egy haveri találkozón, mindenki kedves mindenkivel, itt meg olyan helyzeteket láttam, mint amikor Hulk Hogan az Undertakerrel szemben üvöltve letépi az atlétatrikóját, aztán röhögve megisznak egy sört/sok gin-tonicot. Igazi, hosszú időre visszanyúló barátság jelei voltak ezek, (de semmi Torrente.) jó volt látni még kívülállóként is ezt a közösséget. Ehhez lehet az is hozzájárult, hogy miközben más rendezvénynél hallani lehet, hogy a házigazda nem elégedett a fogyasztással, itt ilyen gondok nem voltak 🙂.

Szoktam időnként megkérdőjelezni a saját döntéseimet is, és amikor azon mélázok, hogy minek jövök én ilyen helyre, akkor a válaszban a fent említett jó hangulat nálam sokat nyom a latban. Van egy személyes szimpátia tesztem, amit egyszerűen csak úgy fogalmazok meg, hogy meginnék-e vele egy sört, és itt legalább a jelenlévők 90%-ával ihattam volna, pedig ennyire nem is szeretem a sört. A maradék 10% meg engem 🙂. A másik válasz saját magamnak, hogy azért kell ide jönni, mert ha lehetőség van a nagyok között játszani, akkor azzal élni kell. Így gyarapszik igazán a rutin, új paklikat, kombókat ismerhetek meg, élőben látom, hogy bizonyos mechanikák hogyan működnek, és bizony ebben a tanításban partner volt szinte minden versenytárs. A 4. kör után Leitner István még át is nézte a paklimat, és valamennyire meg is nyugtatott, hogy a lapjaimnak több, mint kétharmada jó, 10-15 lap kérdőjeles, csak pár rossz választás van, ebből elsőre azt a tanulságot szűrtem le, hogy akkor én vagyok a szar 🙂.

Mert a versenyen főleg kétfajta paklival találkoztam, az egyik vonal a nemzetire tesztelte az ötletét, a másik fun, egyedi kombóval támadott, és hivatalosan csak szórakozni jött. A harmadik kör utáni beszélgetésekre már többen mondták azt, hogy egy harmadik vonalat, a szar ingyenfraget képviselik. A jelek szerint csak én gondoltam azt, hogy annyira ötletes paklival jöttem, hogy ez mindenkit meg fog lepni, de csak én lepődtem meg azon, hogy mennyire nem lett igazam. Egy kijátszáskori képességeket blokkoló börtönt raktam össze, ami valóban meglepett embereket annyira, hogy szinte mindenki ( mínusz Sallai Gábor) vesztett egy kört, ellene, de side után győzött a profizmus. A rituális álszerénységi körök után - “az én paklim még messze nem tökéletes, sokat kell csiszolni rajta” - azért többeknek elmondtam, hogy nem a fegyverek ölnek embereket, hanem az emberek ölnek embereket, és ebben a párbajban én a remegő kezű, csipás szemű kezdő vagyok a profi párbajhősökkel szemben.

Ezért lepett meg, amikor az első körben a házigazdával, Novák Balázs Jánossal kerültem szembe. Ő rajta látom azt, hogy élvezetből csinálja, amit csinál, jól érzi magát, és nem kamuzik. Egy bűbájdekkel érkezett, aminek kb. minden második lapja húzás volt, ezért az első fordulót behúztam. A második meccsen sikerült kiterülnie, kitört belőle a profi, és 2+1 lemásolt Rughar aurájával szorított be, bedobtam. A harmadik meccsen megint szerencsém volt, de utólag úgy látom, ez csak a felvezetés, a béka edénye alatti láng óvatos meggyújtása volt. Mindig azt látom, hogy aki az első meccset nyeri, utána sokkal nehezebb dolga van, és ezután én sorban kaptam még 3 profi kivégzőt, akik a végső összesítésben az 1., 3., és 6. helyet szerezték meg. Hívtak a következő rendezvényre is, nem értem, hogy miért, de menni fogok, ha tudok 🙂.

Nagyon aranyos volt a jelenet, amikor még csak leültünk Sallai Gáborral játszani, és két fiatal kezdő odaállt kérdezgetni, mert kb. én látszottam a legöregebbnek, - ami külön megtiszteltetés, - és a sok bölcs tanácsomat hallgatva figyelték, amint Gábor megöl, lefojt, ellehetetlenít. Láttam már sok paklit, ami rommá vert, de olyan stílusos játékot, összeszedett kombinációkat, amivel Sallai úr kivégzett, ritkán látni, tényleg tanítani kellene. Már csak ezért az egy vereségért megérte eljönnöm, pedig bónuszként ellátott pár jótanáccsal is.

A következő ellenfelem Baki Dániel volt, aki pár gin-tonic elfogyasztása után próbált leereszkedni az én szintemre, és ezt olyan jól csinálta, hogy az első körben a sok felesleges húzós kombó után be is dobta. De ezután jött az embert ölő ember, és a sokszínűséget olyan profin kiside-olta, hogy a következő két menetben esélyem sem volt ellene. Jó hangulatú meccs volt, bár értelemszerűen nem láttam a teljes arzenált, nagyon tetszett, amit láttam. Neki is nagyon jó paklija volt, egészen a harmadik helyig menetelt vele, örülök, hogy hozzájárulhattam a sikeréhez.

Itt már nagyon ki voltam éhezve a sikerélményre, amit a negyedik meccsen Leitner István adott meg azzal, hogy a régóta keresett, húzó lapjait kapta a kezébe, ezért az első menetet ellene is sikerült megnyernem. Tarrgeth hordaparancsnokkal játszott, és finom célzásaival a második és harmadik kört teljesen megérdemelten vitte. A második menetben a harmadik körre már két kristálytiszta dallamot játszott ki ellenem, ami nekem azt dalolta, hogy dobjam be. Mivel mindez példás gyorsasággal történt, még volt időnk arra, hogy kielemezzük a paklimat, jó ötleteket adott, elmondta, mire figyeljek, de persze a javasolt változtatásokat már nem tudtam Szegeden érvényesíteni.

Utolsó ellenfelemnek Torzsa Sándort és a kalandozók védőszentjét kaptam. Elsőre őt is megleptem, a második nekifutásra szerintem én rosszul, ő jól húzott, és ügyesen lepörgött, nem is értem, miért mentek ki a kalandozók a divatból (tudom, sok átkozott követő), mert nagyon univerzális pakli. A harmadik meccs már kétesélyesnek ígérkezett, és végül győzött a jobb. Ő.
A meccsen az Átkozott követő+Jobb későn, mint soha 4 pakliban képviseltette magát, Sallai Gábor is ezzel nyerte meg a versenyt. A második helyen Sziklai Krisztián végzett semleges csatamezővel, harmadik pedig Baki Dániel lett sokszínűséggel. Gratulálok a győzteseknek, a díjazás korrekt volt, egészen a 15. helyig értek a nyeremények, de a bónusz sorsoláson mindenki részt vett, én persze itt sem nyertem. De itt jön a reklám helye, vettem jó sok zsákbamacskát, amit otthon bontogattam ki, és nagyon megérősre jött ki szerintem, GFA, UR, FA, és sok foil lappal, nem csak kiszórt blankekkel. Gratulálok a szervezőknek, köszönet bíróknak és a játékostársaknak a lehetőségért, és a sok kapott segítségért - ha Isten is úgy akarja, még találkozunk!

Szerző: Nagy György